"Az életem nehéz, mint a járom
Szerencsére nem egyedül járom
Díszes annak az eleje, haj!
Meghajlik a nyakam bele, jajj!
Cifra járom, cifra élet
Cipelhetem, amíg élek
Összekötve két jó barom, haj!
Mikor lesz már nyugodalom? Jajj!"
(rovásírással a járomba írta Tuller László)
Édesapánk a fafestéssel már nagyon korán kezdett el foglalkozni. Az 1959-s újságcikk alapján lsd "Személyes" rész - már, mint kész iparművész lép a közönség elé. Gyakorlatilag itt fedezték fel és kapott később hivatalos támogatást továbbtanulásához. A festett dobozokat és faragott ékszereket a család nőtagjainak, a faragott kulacsokat, kürtöt, puskatust a férfi-társaknak készítette. A bölcső? Legkedvesebb barátjának unokáját ringatta, és még ma - 30 év után is - olyan szép mintha most készült volna.
A padot és a jármot nemcsak faragta, de maga állította össze... véste, gyalulta, ragasztotta... Édesanyánk pedig finom, puha párnákat varrt a megfáradt fenekek alá.
A kopjafák 1987-ben készültek. Gyermekként fel sem fogtuk jelentőségüket, nem gondoltunk rá, hogy akár kegyeleti emlék is lehet. Egyszerűen csak szépnek tartottuk, és csodálkozva figyeltük, vajon a külsőnket vagy a karakterünket mintázta Apu a motívumokba... és az én kopjafám miért magasabb, amikor KisHugom már rég túlnőtt engem? De hát a szimbólum az szimbólum.
